Tenerife 2 058 km²-es területével a Kanári-szigetek legnagyobbika.
A szigetet két hegység is megosztja: északon az Anaga-hegység, Nyugaton aTeno-hegység csipkés láncai törnek a magasba. Központi részén emelkedik a 3718 méter magas Teide tűzhányó, amely utoljára 1909-ben tört ki. A 20. század második felében fellendült itt a turizmus: Európában hamar elterjedt az a közkedvelt elnevezés, hogy Tenerife az örök tavasz hazája. A távoli utazókat valóban lenyűgözi a sziget kettőssége: a hatalmas, sötét és az aljukban virágzó, homokos strandok – a homokot Nyugat-Afrikából hozták ide nagy hajókon, mivel a hullámverés rendszeresen elhordja a strandokról, alkalmanként hasonló módszerrel pótolják.
Santa Cruz de Tenerife a sziget ÉK-i részén fekszik, és régen ez volt az ide látogatók fő célpontja – mostanára azonban a sziget déli részén kiterjedt üdülőfalvakat építettek rengeteg szállodával. A sziget fővárosába nemcsak a vámmentes boltok csábítják az idegeneket, hanem a neoklasszicista és agyarmati építészeti stílust elegyítő városközpontja is. A sziget második legnagyobb városa, Puerto de la Cruz gyógyfürdőként már régóta ismeretes: hamarabb vonzotta a turistákat, gyógyulni vágyókat, mint a strandok.
A sziget őslakói a guancsok voltak.
A turistacsalogató güimari piramis építésének célja és az építmény eredetisége erősen kétséges, de kiválóan alkalmas arra, hogy találgatásokat indítson el arról, a guancsok a kedvező Kanári-áramlatot kihasználva nem juthattak-e el egészen Amerikáig, mint ezt később maga Kolumbusz Kristóftette. A szigetre tévedt első spanyol Alonso Fernández de Lugo volt, aki királya nevében hivatalosan birtokba vette Tenerifét – a guancsok azonban legyőzték őt és csapatát. A következő spanyol invázió gyakorlatilag elpusztította a guancs kultúrát, és a spanyolok 1496-ban megalapították a mai Santa Cruz elődjét.